Mindössze négy hónapos tapasztalattal a hátam mögött már most azt mondhatom, hogy mióta visszatértem a munka világába a családunk egyik legnagyobb kihívása az időmenedzsment és a logisztika. Tudom, hogy ez egy folyamatosan fennálló helyzet (lesz), ami idővel csak árnyaltabbá válik, mégis felemészti a "szabad kapacitások és energiaforrások" nagy részét. Tudom, nem egyedi probléma, sőt szinte minden családban vannak ezzel kapcsolatos kihívások. A kérdés összetettségét talán a résztvevők száma mutathatja, az, hogy hány szereplős (szülők, gyerekek, nagyszülők) színdarab ez a függőségek adta érdekes kapcsolat.

"Mennyi idő van?"

Egyike a nálunk leggyakrabban elhangzó mondatoknak naponta. "Már kelni kell? Mikorra kell beérni a gyerekeknek? Még nem mostak fogat? Máris vacsora idő? Személyes kedvencem: Elérjük a buszt?" Hamar felismeri a szülővé vált felnőtt, hogy az idő görbéje változik vagy inkább relatív fogalom. Késő? Korán? - Mihez képest ugyebár. Emlékszem, hogy mennyire baromi soknak tűnt az egyetem alatt a suli mellett dolgozni, főleg egy-egy szakest után milyen "fáradtnak" éreztük magunkat. Emlékszel? Huh, aztán mióta gyerek van, az óra is máshogy jár. Valahogy tényleg elfolyik, szétfolyik, megszűnik az idő...És bármi van, sosem elég semmire. Sokat számít, hogy a hétköznapoknak van egy kialakult rendje, a munka - ovi - bölcsi keretbe foglalja a tennivalókat, kiszámíthatóvá teszi a dolgokat. Ugyanakkor nehezebb is. Korán van a kelés, az este meg nem akar véget érni... Sötétségből sötétségbe esünk. És ha valami módosul, csúszik... ÚJRATERVEZÉS

Mindenki a helyén

Ebben a nem kis energiát, időt és türelmet igénylő próbatételben nálunk egyértelműen Apa a kulcsszereplő. Mióta visszajöttem dolgozni ugyanis, a hétköznapok többségében ő viszi a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat a hátán, mivel nekem fix a munkarendem. Reggel levezényli az evést, öltözést, hisztizést, és beérést, majd este a cuccok halmazával a hazajutást. Rugalmas munkarend, hát nálunk, azaz neki nem nagyon az....reggel 9-ig inkább baromira kemény, komoly határidős rutin, ahogy a délután is. Néha napján, amikor ügyeletes, nekem kell megoldanom a manók mozgatását. Az a nagy szerencse, hogy én is tudok otthonról dolgozni, így ezt munka előtt és után rohanással abszolválom. Ha ez nem lenne, nem tudom mit csinálnánk. Rejtély más családok, hogyan birkóznak meg a logisztikával (távol élő nagyszülők, családtagok esetében). Nagyon remélem, hogy ez a rugalmasság, mozgástér megmarad, mert így egy kis sakkpartival és nagyszülői beugrásokkal működik a család. (Ha ugye mindenki egészséges...)

Busz, metró, villamos

A logisztikához tartozik a közlekedés is. Mi tudatosan nem használjunk a mindennapokban az autót, tömegközlekedünk, sétálunk, ahol és amikor tudunk. Ezt miért tartom fontosnak leírni? Mert furcsán néznek ránk a legtöbben emiatt. Nem vagyok egy nagy világutazó, de néhány országban voltam már, és azt kell mondjam, hogy a BKV jól működik. Igen, nem mindig a legtisztább, igen van, hogy késik, kimarad egy járat vagy pótlóbuszozni kell... De! Menetrend van, könnyen használható, működő alkalmazás van, tájékoztatás is megyeget és általában gyorsan reagálnak a helyzetekre. Nem dicshimnuszt akarok zengeni, de Rómában pl. azt sem tudtuk az adott busz indul-e, ha igen, mikor. Az itthoni alkalmazás megy Androidon és Apple-ön is, Nizzában pl. nem tudták az iPhonosok használni, mert nem fejlesztették le rá... Nagyjából mindenhova el lehet jutni, így talán ha mondjuk kicsit jobban figyelnénk a környezetünkre, lehet nem lenne ekkora mocsok...

Szóval mi buszozunk, metrózunk. Könnyebb is, gyorsabb is. Szerintem a belvárosban autózni inkább elvesztegetett idő, a parkolásról nem is beszélek. Igen, van hogy szívás...mert ebéd időben bealszik a gyerek az utolsó előtti megállóban.(Akkor sírni tudnék...vagy sírok is..) De szeretnénk ha látnák, ismernék a közösségi közlekedést, mert ezt fogják ők is használni idővel. Nem ördögi dolog, én imádok olvasni, esetleg sorozatot nézni rajta, amikre otthon nem mindig jut idő. Az esőt, meg a hideget azért inkább kocsiban vészelném át, nem akarok álszent lenni. És azt is tudom, hogy van, amikor és akinél indokolt, ha az ember tárgyalásra megy, olyan helyen lakik, ahol nem vagy baromi ritkán jár a tömegközlekedés. Különórák, nagybevásárlás, orvos...szóval van helye, ideje, módja az autónak is. De nekünk most így megoldható. És hiszem, hogy egy autóval kevesebb is kevesebb.

 Jenga a falak között

Az ide megyeken, onnan jövökön túl, az ajtók mögött sem sokkal könnyebb a helyzet. (Szerintem bizonyos pontokon ezt a szomszédom is meg tudja erősíteni a zajokból). Pedig próbálok szervezettebb lenni. Néha úgy indítom a napom, hogy megtervezem azt. Hihetetlen, mi? Hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Főleg a hétvége olyan, hogy szeretném az otthon töltött időt a legjobban, leghasznosabban kihasználni. A hétköznapokban elmaradt házimunka, takarítás, csavargás szokott a listán szerepelni. Azért nem írom a pihenést, mert mint a legtöbb gyerek, a mieink sem a naptárat nézik reggelente...értsd szombaton és vasárnap kipattan a szemük fél7 körül, míg a hét többi napján küzdelmekkel és könnycseppekkel kell kimászni az ágyból. Szóval noha mindent megadnék egy nagyobb alvásért hétvégén, nem jön össze. Így van az, hogy játék, reggeli, öltözés, mosógép indítás után  is még csak 9 órát mutat az óra. Na és itt, ekkor érzem utoljára, hogy még kézben tartom a napot. Aztán jönnének a párhuzamos feladatok mosás-főzés-játék a manókkal. Itt borul a terv...:)

Felváltva, egyensúlyozva igyekszem csinálni.

Apa meg szokott menteni egy-egy játszóterezéssel. Aztán hol az egyik sikerül, hol a másik. Nagyon sokszor dilemma: a gyerekekkel és a házimunkával is szeretnék foglalkozni, de aligha megy a kettő egyensúlyban. Emiatt olykor kiborulok és dühös is vagyok.. Min csúszok el mindig? Örök rejtély. Haladás van, a tökéletes megoldás még várat magára.  

Örülök, és köszönöm, ha megosztod velem tapasztalataidat, trükkjeidet!