Kicsinosítva, felturbózva: újra itt az Édes-anyaság
2023. szeptember 26. írta: kocsisanita

Kicsinosítva, felturbózva: újra itt az Édes-anyaság

nevtelen_terv_3.jpg

Új köntösben, új felületen és egy kis szünet után jelentem élek, lélegzem, sőt mi több, írok is. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem időnként kell egy kis újratervezés. Most egy ilyen időszakban vagyok. Szembesültem azzal, hogy a múltban lévő fix dolgokat el kell engednem, és előre kell tekintenem, új dolgokban magamra kell találnom. Nem könnyű sem az elengedés, sem önmagam „újra pozícionálása.”

Én és a betűk

Talán sokan nem tudjátok, de viszonylag korán kezdtem el beszélni kiskoromban, amivel megpecsételődött nemcsak az én, de a „családom” sorsa is. Mindig is benne akartam lenni a beszélgetések sűrűjében. Aztán idővel nemcsak résztvevője, de dokumentálója is lettem egy-egy érdekes történetnek. Olyan sok minden vesz körül minket, számos különleges ember és különleges történet, amikre lehet, hogy az adott pillanatban nem is figyelünk oda, csak később döbbenünk rá...jó lett volna. Sokszor volt velem is olyan, hogy egy-egy történetet elolvasva, vagy újra meghallgatva szembesültem azzal, hogy többet is kaphattam volna, ha személyesen a figyelmemet jó helyre irányítom.

Hiába a sok-sok hasonló „baki”, a mai napig azt érzem, hogy a szituációkat nem tudom teljesen, helyesen megélni ott és akkor. Viszont mondjuk, azt feldolgozva, leírva, esetleg újra meghallgatva jobban kikristályosodik a lényeg. Ahogy írok valamiről vagy valakiről, akkor sikerül egy picit hátrébb lépni, megérteni, átgondolni a mondanivalót, ráadásul közben magamon átszűrve kicsit hozzá is tudom tenni a gondolataim.

Az írás így egyszerre eszköz és cél is. És én is.

Édes Anyaságom

A blogom első bejegyzése 2018.07.05-én született, ekkor már kisfiam, Dénes a pocakomban mozgolódott, a gondolataim pedig szinte csak körülötte jártak. Egy igazi érzelmi hullámvasút volt, mert annyi érzelem, elsírt és el nem sírt könny gyűlt bennem össze, hogy elkezdtem kiírni magamból… a küzdelmeimet, kételyeimet, félelmeimet, és persze a vágyaimat és reményeimet is. Voltak dolgok, amiket nem mertem kimondani, leírni igen. Ez most is van így olykor. Szerencsére a férjemmel sokat tudunk beszélgetni, mégis például ha aggódom valami miatt, akkor le kell írom - így már, kicsit kilépve, nem is olyan vészes vagy nagy dolog, mint először hittem. Ez jól mutatja, hogy olykor megoldja, ha kiírom magamból, azonban néha ellenkezőleg, elindít egy lavinát.

Mert nemcsak írok, olvasok is… A tökéletes anyukák, tökéletes gyerekeikkel ellepik a közösségi oldalakat. Szépek, alszanak, mindent megesznek, sosem hisztiznek. Menő ruhák, divatos játékok, csilivili csodavilág. A valóság szerkesztett pillanatai, de olykor húsba maróan fájó is, mert valahol ilyet szeretnék, közben meg a valóság éppen az ellenkezője: ügyetlen, béna vagyok, rossz anyának érzem magam. Mert hiába a könyvek, blogok, sok tanács...El fog el a kétely, a bizonytalanság, az aggódás megannyiszor.

Az anyaságot nem lehet könyvekből megtanulni, sőt megkockáztatom, hogy legnagyobb igyekezetünk ellenére igazából fel sem tudunk készülni rá. Megéljük, megtapasztaljuk, s olykor „megszenvedjük”. Csodálatos hullámvasút ez.

MásVilág

A kihívás az, hogy amellett, hogy egy, kettő, három és kinek mennyi gyerkőce van, mellettük az élet más területén is érnek minket kihívások. Nemcsak, hogy érnek, olykor kifejezetten keressük őket. Én több mint öt évet voltam otthon „elsősorban” édesanya üzemmódban. Azért írom, hogy elsősorban, mert nem szűntem meg se nőnek, sem feleségnek sem létezni. Ahogy telt az idő, és lett egy gyerekből kettő, és lett büfiztetésből hisztikezelés, úgy érett meg a lényemben szunnyadó vágy a visszatérésre. Mindez persze baromi lelkiismeret-furdalással karöltve.

A monotonabb napok, csecsemőből totyogóvá növekvő gyerekekkel való párbeszéd, hát szó mi szó, kikezdték az idegrendszerem. Türelmetlenebb lettem. Néha nem is ismertem (ismerek) magamra. Férjem kapta esténként az érzelemkitörés okozta cunamit a nyakába.

Aztán a kislányunk is betöltötte a 2. évét, a nagy ovis bátyja mellett ő bölcsis lett – így elkezdődött a "második felvonás"… A szülők munkában, manók közösségben.

Másvilág ez így most a családnak, a gyerekeknek és nekem is. Június óta dolgozom. Dolgozó anyaként pedig újra sok területen kinyílt nekem a világ. Kicsit máshogy nézek a munkára is és az otthoni kötelezettségekre, feladatokra is. Több területtel találkozom, kimozdulok, van kis időm utazás közben olvasni, zenét hallgatni. 

Egy anya is lehet csinos, sőt… érdekelhetik könyvek, filmek. Lehet hobbija és sportolhat. Csak mindezt különleges, önmaga és a család által megállapított „szabály-és keretrendszerben. Mert az élete első helyét mindig is a családja foglalja el”.

Véletlenül sem mások, celebek, ismerősök mutatta/láttatta módon, mert az azt hiszem csak az egész kirakó egy része. Én is szeretnék lapos hasat, karikák nélküli üde tekintetet, romantikus programok sorát a férjemmel. Dolgozni kell rajta, érte, értük. Megoldás van, tökéletesség nem mindig. Vannak dolgok, amik már nem férnek bele. Nem olyan az életem, mint 10 éve. Vannak akik, már nincsenek jelen a napjaimban. Van, akire minden nap gondolok, és van, akivel nem hiányzunk egymásnak. El kell engednem dolgokat, és kihasználni azokat a szuper, új adottságokat, pillanatokat, amit ez az élethelyzet most ad.

Ezért született Újra, újjá az Édes-anyaság.
Ahol anyukás, ugyanakkor divatos, könyves, érdeklődős feleséges, dolgozó nős témákkal, kérdésekkel is készülök.

Remélem ti pedig elmentitek az oldalam, velem tartotok, olvastok.


Ami tetszik kiveszitek magatoknak, amit gondoltok, hozzá adjátok.

 

Anita

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://edesanyasag.blog.hu/api/trackback/id/tr9418222339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása